2018. november 9., péntek

Prológus

– Nem ő volt az első ember, akit megöltem – rántom meg a vállam közönyösen, a mozdulat belevész a lovas kocsi folytonos zötykölődésébe. A dobogás ritmusa arról árulkodik, hogy lassan vonszoljuk magunkat előre, de a hintó ablakán kinézve nem látok semmit, amihez viszonyítani tudnám a mozgásunkat, csak a végtelen hótenger előtt rángatja kegyetlenül a hópelyheket a szél. 

Az ablaküveg gyenge tükröződésében észreveszem, hogy a velem szemben ülő megborzong, pedig a hintó aprócska, sötét fával határolt terében még mindig sokkal jobb az idő, mint odakint. 

– Ez még nem mentség! – dörren rám dühösen, amitől mégis összerezzenek. Menedéket keresve mélyebbre ásom magam a bundába, és beszívom az illatát. Nem érezni rajta a gazdája szagát, csak néhány rühes, vén állat bűzét, így ennyi nem elég, hogy felidézze utastársam szebbik oldalát. 

Nem szeretem, ha kiabál velem, a megrovása élesebb sebeket hagy, mint a metsző hideg. De a szavai apró, bántó párafellege csak egy pillanatig lebeg kettőnk között, aztán szét is oszlik. 

– Azt kérted számon, miért nem érzem rosszul magam miatta. Hát, tessék! Ezért. A mentség meg… inkább hívjuk oknak. Biztosíthatlak arról, hogy kielégítő magyarázattal tudok szolgálni. 

– Ami pedig…? 

– Ami pedig nem tartozik rád. 

2018. november 3., szombat

Trailer



A tél átveszi az uralmat, és megfagyaszt mindent. Az egyetlen mozgás az élettelen tájban a hóban törtető lovaskocsi.

Hosszú az út, de hosszú a hozzá tartozó történet is.

Hiszen lehetetlen pár szóban elmondani, mi visz rá valakit, hogy selyemfiúvá váljon, aki a hölgyek szívével játszik.
Nem elég egy mondat arra, mitől lesz valaki élete a bosszú.
Vannak érzések a gyűlölet és a szerelem közt, amikre nincsenek is szavak.
Legtöbbünknek egy örökkévalóság sem elég, hogy felfogjuk, mi visz rá valakit egy élet kioltására.

Iraf mégis megkísérli elmondani mindezt.